szalmabála
olcsai444
nevelotestulet
Asztfaltrajzok
unnepitémanap
hoeses

Híreink

Adventi osztályprogramok a 6.a osztályban

A decemberi iskolai és osztályprogramok mindig a legkedveltebbek az osztályban. Ez idén sincs másképp!
December 3-án hétfőn este együtt jártuk be a kivilágított Főteret és a Batthyány-kastély udvarán a Meseházat. Csodálatos fényeiben gyönyörködtünk, de volt, aki később az óriáskerékről is megtette ezt. A hidegben meleg italokat és forró krumpicsipszet meg kürtőskalácsot majszoltunk.
December 6-án szüleink leptek meg minket egy kedves Mikulás-ajándékkal, majd rákövetkező nap a téli projektnapon kézműveskedtünk. Nagyon örültünk, hogy Szallár Lili és nagymamája foglalkozásán különböző karácsonyi díszeket készítettünk.
Minden nap izgalommal húzzuk ki a nevét annak, aki kiveheti az adventi kalendárium következő ajándékot. Ezeket a kis meglepetéscsomagokat mi állítottuk össze és helyeztük el a 24 kis zsebbe.
Szívmelengető összefogással készítettük, szerveztük és bonyolítottuk le az adventi vásáron az ajándéktárgyak árusítását. Örültünk, hogy szüleinkkel közösen tevékenykedtünk egy jó ügyben.
Izgatottan várjuk évzáró ünnepi együttlétünket. Közös versmondással, énekkel is megajándékozzuk egymást. Szeretnénk feleleveníteni a 2024. év legszebb pillanatait, s jó pihenést kívántunk egymásnak a téli szünetre.

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”