viz2
olcsai444
Víz világnapja

Híreink

Emlékfutás

Kolonics György (Koló) barátai és tisztelői a legendás kenus 2008-as halála óta minden évben emlékfutást rendeznek október 23-án. Azért éppen ezen a napon, mert Koló rendszeresen indult a Bécs–Budapest Ultramaratonon, ahol szintén mindig a forradalom napján értek célba a futók. Az idei Kolonics György emlékfutásra 2985 nevezés érkezett, köztük élsportoló gyerekek, szabadidős sportolók és olimpikonok.
Volt körmendi induló is a 13 éves Varga Flóra Anna (7.a osztályos tanuló) személyében, aki a Bereki Bárkás Egylet Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályának sportolója. Flóra 11, 5 kilométeren indult a kölyök korcsoportban, és nagyszerű versenyzéssel második helyen ért célba. Az ezüstérmet és az oklevelet Csabai Edvintől, a maraton szakág többszörös világbajnok kenusától és Kozmann György olimpikontól, Kolonics György kenustársától vehette át a körmendi versenyző. Nagyszerű eredmény, gratulálunk!

Képek forrása: Bereki Bárkás Egylet közösségi oldala.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”