olcsai444
Víz világnapja
viz2

Híreink

Évzáró parti az 5.b-ben.

Az utolsó tanítási nap várva várt esemény minden diák életében. Különösen igaz volt ez ebben a jelenlegi helyzetben. A közlekedési témanap feladatai és a Bank velem zoomos órái után ismét találkozhattak egymással osztályunk tanulói. A Rába-parton az EGIS üdülőben tartottuk immár hagyományos évzáró délutánunkat. A gyerekek ott folytatták a beszélgetéseket, a bújócskát, a focimeccset, ahol március 10-én abbahagyták.  Nagyon jó volt újra látni egymást és megosztani az elmúlt időszak tapasztalatait. Birtokba vették a gyerekek a trambulint, a hintákat, előkerültek a labdák, sőt a pingpongasztal sem maradt kihasználatlanul. A nyárindító elengedhetetlen kellékeként jégkrémmel és egyéb finomságokkal lepték meg a szülők a gyerekeket, melyet ezúttal is nagyon köszönünk. 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”