viz2
olcsai444
Víz világnapja

Híreink

Gyerekek kérdezik…

A fiatal tanárnő örömmel vállalta az interjút, ahol ötödikes diákjaink kérdezték őt az egyetemi évekről, a sikereiről és a tudományos munkájáról. Ugyanakkor a gyerekek kíváncsiak voltak a személyes véleményére is. Több témáról faggatták: kedvenc sportágáról, arról, hogy szereti-e a hamburgert, s melyik volt élete legkülönlegesebb sportmérkőzése.


- Kedves Niki néni! Hol és mit tanult az elmúlt években. És nálunk, az Olcsai iskolában mit tanít?
- A Somogyi Béla Általános Iskolában kezdtem tanulni, majd a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Ezután Szombathelyen az Eötvös Loránd Tudományegyetemen testnevelő, gyógytestnevelő és egészségfejlesztő tanár szakon tanultam, s tanulok még most is egy fél évet, s közben itt tanítok az első és második osztályokban.


- Kedves Niki néni! Mi a 3 kedvenc emléke az egyetemi évekből?
- Hu, ez jó kérdés!  Jó baráti társaság jött össze, nagyon jókat tudtunk közösen bulizni. Kedves emlék számomra a különböző tudományos versenyeken való részvétel is

.
- Melyek az első benyomásai az iskolánkról?
- Nagyon kedves gyerekek vannak itt, és nagyon jó kollégák, akikkel megbeszélünk dolgokat és könnyen kompromisszumra jutunk.


- Beszélne nekünk a szakmai sikereiről?
- Képzeljétek el, hogy én az egyetemen a kötelező tanulmányaim mellett elkezdtem egy tudományos kutatást is csinálni. Ennek az volt a címe: A sportoláshoz kapcsolódó tudatos vízfogyasztás. Jó 5 éve ezt csinálom. Tudományos Diákkonferencián is előadtam ezt. Először nem sikerült az előadásom, nem fért bele a mondandóm 10 percbe, s leállítottak. Elpityeredtem emiatt. Később sokkal jobban felkészültem, begyakoroltam a szöveget, minden jól ment. Sikerült egy országos TDK-n első helyezést szereznem. Amit még nagy sikeremnek tartok, hogy 9. osztályosokat vizsgáltunk. Ők elkezdtek tudatosan vizet inni. Jegyzeteltek: kiderült, hogy csak 1 vagy 2 pohár vizet isznak naponta! Ezután elkezdtek odafigyelni, a jegyzetelést sem hagyták abba 1-2 évig. S így megfelelő mennyiséget fogyasztottak a vízből. Meg volt egy újságcikk is, ami megjelen az Egészségfejlesztés című folyóiratban, amelyet én írtam. Ennek nagyon örültem.


- Niki néni is szereti a hamburgert?
- Hogyne szeretném! Milyen kérdés ez? Pirított hagymával és kukoricasalátával a legjobb.


- Mikor kezdett el foglalkozni az egészséges életmóddal? És milyen tapasztalatai vannak erről?
- Ezzel az egyetemen kezdtem el foglalkozni, és onnan indult ki, hogy visszagondoltam arra: általános és középiskolás éveimben a szünetekben elfelejtettem inni. Ti hányszor van, hogy elfelejtetek inni?
- Sokszor!
- A tanárok közül van, aki engedi, van, aki nem, hogy igyatok az óráján. Én azt szeretném javasolni a kollégáimnak, hogy figyelmeztessenek benneteket arra, hogy a szünetekben igyatok. Sokkal jobban fogtok tudni gondolkodni. Ez a része, amellyel az egészséges életmód kapcsán foglalkozom. A táplálkozással nem annyira. Egy jó hamburgert mindig megennék. De iszom hozzá jó sok vizet vagy teát.


- Milyen sportot ajánl a 10-12 éves korosztálynak? Vagyis nekünk?
- Olyant, amit szerettek. Próbáljatok ki nagyon sokféle sportot. Én úsztam régen, ezt ajánlanám. De ha te futni szeretsz, menj el futni. Hogyha lovagolni szeretsz, menj el lovagolni. Ha gyalogolni szeretsz, menj el túrákra. Csináld, amit szeretsz.


- Milyen sportágakat szeret? Nézni, kipróbálni.
- Gyerekkoromban lovagoltam és úsztam. 9 éves korom óta lovagolok kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az úszást versenyszerűen csináltam. Diákolimpiára mentem úszásból, és ott jó eredményt értem el. Többféle sportágat kipróbáltam már. Amit nagyon nem szeretek, az a foci. Viszont szeretek röplabdázni. Egyébként a labdás sportokkal nem vagyok jóban.  Még sosem golfoztam, azt kipróbálnám még. Tévében szeretem nézni a lovaglást, úszást. A műkorcsolyát, ritmikus sportgimnasztikát és tornaversenyeket. Ha visszapörgethetném az időt, kipróbáltam volna a tornát. Kati nénit biztos ismeritek, kellett volna járnom hozzá tornázni. Szuper gyakorlatokat tudtam volna csinálni, szaltót, stb. Most már öreg vagyok hozzá.


- Miért? Maga nem is öreg!
- Képzeljétek, tornában, aki 20 éves, az öregnek számít. A torna megterheli az ízületeket.  Hamar kiöregednek a sportolók

.
- Azt szeretném kérdezni, hogy ötödikesként gondolt-e rá, hogy testnevelőtanár lesz?
- Hu, jó kérdés! Ötödikes koromban fogalmam sem volt, hogy mi szeretnék lenni. Azt mindig tudtam, hogy sporttal szeretnék foglalkozni. De azt már csak a gimi végén találtam ki, hogy tesitanár szeretnék lenni. Szerettem volna úszó és lovasedző is lenni. Ez most folyamatban is van. Meg úszásórákat is tartok. Mellette szeretnék egy lovasedzői tanfolyamot is megcsinálni, hogy a későbbiekben ezzel is tudjak foglalkozni.


- Kedves Niki néni! Mit néz a tesiórákon? A törekvést vagy a teljesítményt?
- Elsősorban én a törekvést nézem. Azért, mert vannak jó képességű gyerekek s vannak olyanok, akik nem feltétlenül azok egy sportágból. Én mindig arra vagyok a legbüszkébb, ha azt a feladatot, amit kérek tőle, azt megpróbálja. Az se baj, ha nem sikerül neki, de legalább próbálja meg. Nálam lehet, hogy az is ötöst fog kapni majd, aki éppen nem tudja azt a feladatot megcsinálni, de látom rajta, hogy nagyon igyekszik és nagyon akarja.


- Niki néni volt már élő „nagy” meccsen?
- Képzeljétek el, én még elmehettem apukámmal és a testvéremmel kb. 5-6 éve Liverpoolba, és ott egy Liverpool és West Ham United mérkőzést nézhettem meg. Nagyon nagy élmény volt! Az egész stadion énekelte a Liverpool dalát.


- Az egészséges életmóddal kapcsolatban adna-e tanácsot nekünk? Mire figyeljünk oda az elkövetkező időszakban?
- A kézmosásra mindenképpen, nemcsak a vírushelyzet miatt, hanem egyébként is. És én nagyon szeretném, hogy jó sokat mozogjatok! Otthon is, meg itt az udvaron is. Minél többet, hogy az immunrendszereteket erősítsétek. Benn a padban nem annyira fog erősödni. De amint lehet, szaladjatok egy jó nagyot. Tesiórán is mozogjatok, s a sportszakkörök is mielőbb újraindulhatnának.


- Köszönjük a beszélgetést!
Az interjút készítették: Cseresnyés Dániel, Farkas Balázs, Gecse Áron, Horváth Barnabás, Horváth Emma, Koltay Fanni, Oletics Oszkár, Péter Luca, Simon Alex, Simon Noel, Vilics Botond, Walter Elizabet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”