olcsai444
Víz világnapja
viz2

Híreink

„Hol vagy Kajla?” Az 5.a nyeremény kirándulása

Még a múlt tanévben neveztek be az akkori 4.a osztály tanulói a KAJLA ONLINE SULIKUPÁRA. Felkészülésük eredményesen zárult, az országos online versenyben Magyarország nevezetességeiről, kiránduló helyeiről videók segítségével szerzett ismereteikkel második helyezést értek el, mellyel megnyerték az egyik 1 millió forint értékű osztálykirándulást.
Szeptember 16-17-én került sor a kétnapos nyereményútra, melyet teljes egészében a verseny szervezői finanszíroztak. Kajlás pólóval és sapkával is meglepték a gyerekeket. A kényelmes autóbusz Körmendtől-Körmendig szállította a kirándulókat. Az úton a mindig vidám, kedves idegenvezető, Judit néni kalauzolta őket a Balaton-felvidéken. 
Első nap délelőtt a Bakony egyik legromantikusabb helyének számító Csesznek várát vették be. Majd ezután hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező állatkertjébe, a Veszprém Zoo-ba látogattak és tettek nagy sétát a rendezett, szépen felújított létesítményben. Itt fogyasztották el ebédjüket is, az állatkert éttermében.
Kora este foglalták el szállásukat Balatonfüreden a Manuela Hotelban, ahol vacsorával várták őket. Nem lehetett kihagyni az esti Balaton parti sétát sem. 
Másnap reggeli után esett az eső, de ez sem vette el a kedvüket a városnézéstől. Idegenvezetőjük, Judit néni kísérte őket a sétán, ahol megismertette őket Balatonfüred nevezetességeivel: a Jókai villával, a szívkórházzal. A Tagore sétányról induló gyönyörű, piros kisvonattal hangulatos utazást tettek a híres üdülővárosban, láthatták kulturális értékeit. A sétány végén lévő Borcsa étteremben elfogyasztott finom ebéd után Balatonfűzfő felé vették az irányt, ahol a nap hátralévő részében kitűnő szórakozásban volt részük. 
Az izgalmas Serpa kalandparkban mászótorony és drótkötélcsúszda, 40 m szintkülönbségű bobpálya, csodás látványt nyújtó kilátó fogadta őket. 
Este lett, mire hazaérkeztek ötödikeseink Kata nénivel és Jutka nénivel. A különleges, élményekben rendkívül gazdag kirándulásról van mit mesélniük, álljon itt néhány tanulói gondolat, ki hogyan vélekedik a jutalomútról.
„…nekem a cseszneki vár tetszett a legjobban. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű helyre építették.”
„….legjobban a Serpa kalandpark tetszett, a kanyargós bobpálya felejthetetlen pillanatokat szerzett. Nagyon ötletes volt az állatkert Savanna játszótere, ahol egy különleges, zebracsíkos szafari repülő landolt. A cseszneki vár kilátása szintén lenyűgöző, csodálatos kilátás nyílik a Balaton-felvidékre.”
„ Nagyon tetszett a dottóban a városnézés. Jó volt a Balaton partján sétálni, néha azt képzeltem, hogy a tengernél vagyok.”
„ A kirándulás nagyon szuper volt. Nagyon jól éreztem magam. Remélem máskor is lesz esélyünk kirándulást nyerni!
„ Emlékezetes marad Balatonfüred, a Tagore sétány, az esti séta a Balaton-parton. Két nagyszerű napot töltöttünk együtt az osztálytársakkal.”
„ Élményekben gazdag Balaton-felvidéki túrán vettünk részt. Kajlán hasítottunk a bobpályán, ez tetszett a legjobban. Köszönöm a nyereményt. Szeretlek Magyarország! „
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”