olcsai2
tanevzaro
log
olcsai9

Híreink

Tanévzáró és Ballagás 2021. június 18.

Tanévzáró és Ballagás 2021. június 18.
Legyetek jók, ha tudtok! Tanévzáró és Ballagás 
Iskolánkban június 18-án délután 15 órakor tartottuk a Tanévzáró ünnepélyt, majd a délután folyamán később, 16.30-kor kezdődött a Ballagás. A forró délutáni napsütés miatt a Tanévzáró Ünnepélyt az osztálytermekben tartottuk, az iskolarádión keresztül. Mit jelent egy tanév az iskolások életében? Olvasást, számolást, dicséreteket, kirándulást, kalandokat, közösségi programokat, amelyeket az iskolai tanév során élhettek át, valamint a digitális munkarendben is sok-sok érdekes feladattal, versennyel, pályázattal is találkozhattak.  A Tanévzárón a Himnusz hangjai után Fazekasné Mittli Piroska intézményvezető asszony beszédében megszólította a diákokat is. Ünnepi évértékelőjében megfogalmazta az idei tanév kiemelt céljait. Iskolánk törekedett arra, hogy diákjaink olyan tudás birtokosai legyenek, amely sikereket hoz számukra.  Igyekeztünk minél több pozitív megerősítést és önbizalmat adni diákjainknak. Törekedtünk arra is, hogy az iskola a közösségi munka színtere legyen. Intézményvezetőnk felsorolta a tanév legfontosabb értékes pillanatait, felidézte jelentős eredményeinket.

A műsorban verset mondott Murai Balázs és Horváth Flóra 5.b osztályos tanulók. Igazgatónő elmondta, hogy nagyon büszke valamennyi olcsais diákra, hiszen mindenki hozzájárult munkájával az idei év szép eredményeihez. Beszédében Intézményvezetőnk megköszönte a Szülőknek és a Szülői Munkaközösség tagjainak is az ez évi munkájukat, valamint köszönetet mondott alapítványunknak, a fenntartónknak és a pedagógusoknak is. Kiemelte kitüntetett pedagógusainkat is: Kovács-Nemes Erzsébet, Szalainé Rácz Katalin és Gyetvay Zsolt  "a jövő nemzedékért végzett áldozatos nevelő-oktató munkájáért Emléklapot kapott. Pedagógus szolgálati emlékérmet kapott Pránder Mária tanárnő, aki ebben a tanévben vonult nyugdíjba. A diákok ez évi munkájának értékelése után a jutalomkönyveket az osztályfőnökök adták át, és bizonyítványosztásra is az osztályokban került sor. 
„Búcsúzik már a diák
Megnyílik előtte a világ.”
A sok-sok virág és a feldíszített épület hangulata szép ünneppé tette a tanévzárót és a ballagást.  A Ballagásra felsorakozott a 7. évfolyam, és sorfalat álltak a végzősök bevonulásához. Utoljára még megszólalt az iskolai csengő a ballagó diákoknak, majd a Ballag már a vén diák című diákdalra bevonultak a 8. osztályosok. Ezek után Intézményvezető Asszony beszédében zárta a tanévet, átadta a jutalomkönyveket, kiemelte a legkiválóbb eredményeket elért tanulóinkat. Nyolc évig voltak kitűnők a 8.a osztályban: Csorna Ádám, Nagy Petra, Soós Mátyás, Varga Flóra Anna, a 8.b-ben pedig Baranyai Fanni, Bedők Blanka és Göller Dóra 8.b. Ők Emlékplakettet kaptak a nyolc évig kitűnő bizonyítványukért. Ezután a 7. évfolyamosok búcsúzó műsora következett. A 7. osztályosok elköszönő beszédükben megpróbáltak egy kis ösztönző útravalót csomagolni a végzősöknek.

Nemcsak valódi ballagási tarisznyákat kaptak, hanem a 7. osztályosok jelképesen útravalóul nyolc jókívánságot is elmondtak társaiknak. A Ballagók 8 pontja: 1. Legyen hitetek! 2. Álmodjatok! 3. Legyen elegendő erőtök, energiátok! 4. Kívánunk társakat az életetekbe! 5. Legyetek magabiztosak! 6. Sok szerencsét! 7. Mosolyogjatok! 8. Küzdjetek, és soha ne adjátok fel! Ezután a nyolcadikosok nevében Szájer Máté mondott verset, majd a 8. évfolyamosok elköszönése megható pillanat volt minden résztvevő számára. Felidézték az elmúlt nyolc év egészen különleges pillanatait, köszönetet mondtak a pedagógusoknak, szülőknek, és elköszöntek az ittmaradó 7. osztályos társaktól.

Az ünnepély befejező részében az Igazgatónő elköszönt a ballagóktól, és mindenkinek szép szünidőt kívánva zárta az ünnepséget. Búcsúzunk Tőletek, Nyolcadikos Tanulóink! Kívánjuk, hogy sikeresek legyetek utatokon!
„Menni kell, a dal kísér,
változik az útirány,
küzdenünk kell őszintén,
titkot rejt a nagyvilág.”

Intézményvezető asszony elköszönö szavai és a rendezvény további képei itt találhatók:

Tanévzáró:https://www.olcsai-iskola.hu/hu/hireink/intezmenyvezetoi-gondolatok-2021

Ballagás: https:/www.olcsai-iskola.hu/hu/galeria/ballagas-20210618

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Dobd a kosárba!
Dobd a kosárba!

Az MKOSZ Sportágfejlesztési programja.

További pályázataink

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”