Víz világnapja
olcsai444
viz2

Híreink

Vadászat környezetismeret órán

No, nem kell megijedni, nem vertük fel az erdő csendjét, nem háborgattuk az erdei állatok nyugalmát, és az Olcsaiban is békésen tanulhatott mindenki.
Rendhagyó környezetismeret óra keretében hívtuk meg Major Krisztián tanár urat, aki egyben hivatásos vadász és szülő is a 3.a osztályban, hogy az Élő környezetünk című témakörhöz kapcsolódóan beszéljen a gyerekeknek a vadászatról, vadgazdálkodásról . Egy kisfilm megtekintése után kezükbe is vehették  a szarvas agancsot, megfigyelhették a részeit: az ágat, koronát. Megtudtuk, hogy akár 10-15 kg is lehet egy-egy agancs súlya.
Erdőben mindenki járt már, valamint előzetes ismereteik alapján ügyesen felismerték a bemutatott képeken nagyvadjainkat. A vadász Krisztián bácsi segítségével megtanulták az őz, dámszarvas, kos család tagjainak és kicsinyeinek a nevét. 
Apróvadjaink közül megismerték a fácán család tagjait, de felismerték képekről a foglyot, tőkés récét, üregi nyulat is.
Szó volt a vadászható ragadozókról, mint a csíkos fejű borz, nyest, nyestkutya, mosómedve. Megtudtuk, hogy miért, mikor indokolt a vadászat, és hogy a teríték nemcsak az ebédlőasztalon lehet.
A továbbiakban fény derült arra is, hogy mi a kotorék, miért magas a magasles, mivel etetik a vadakat, milyen károkat, bosszúságot okozhatnak, ha közel merészkednek a lakott területekhez.
Nem maradhatott ki néhány fotó a vadászkutyákról: vizsláról, magyar agárról, erdélyi kopóról, alpesi tacskó kopóról, a gyerekek nagy örömére. 
Az érdekes, új ismeretekben bővelkedő környezetismeret óra végén közelebbről is megnézhették, megtapinthatták az állati szőrméket, preparált fácánt, agyarakat, agancsokat.
Köszönjük a hasznos információkat, tervezzük a folytatást.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi Körmenet a Délvidéken
Körmendi Körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”