Víz világnapja
viz2
olcsai444

Híreink

Zánkai táborban kicsik és nagyok

Iskolánk közel 60 fős csapata augusztus második hetében 7-12-ig töltött el 5 felejthetetlen napot Zánkán, az Erzsébettáborban. A két negyedik, az eltérő tantervűek négy lelkes tanulója és az elballagott 8.a osztály diákjai hamar egymásra találtak a közös programokban, így a tábor végére már egy összekovácsolt társaságot alkottak a gyerekek.
A kötelező programokon igyekeztünk új elemeket kipróbálni, mint pl. egy mobilalkalmazás fejlesztő foglalkozást, a modern és a klasszikus zene titkait feltáró előadást vagy a csillagászat rejtelmeibe bevezető éjszakai kalandozást. Természetesen idén sem maradtunk ki a sárkányhajózásból, a sétahajózásból, a vizes vetélkedőből a strandon. A sportvetélkedők és csoportmérkőzések eredményhirdetésén megállapítottuk, hogy akár sportiskola is lehetnénk, ugyanis mind a foci, mind a kosárlabda versenyek során iskolánk csapatai az élen végeztek. Rajtuk kívül még a kötélugró lányok és az erőnléti verseny szereplői is az első helyeket zsebelték be.
Az idei év újdonsága a Fővárosi Nagycirkusz előadása volt, amelynek színvonala még a kísérő nevelőinket is ámulatba ejtette. Külön öröm volt számunkra, hogy körmendiként a Soulwave együttes dalait énekelhettük közösön a 3000 fős táborban. A nyitó és a záróceremónián az utolsó dallamokig önfeledten táncoltunk és élveztük, hogy együtt lehettünk. Idén megint nagyon jó élmény volt Zánkán táborozni. 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”