viz2
olcsai444
Víz világnapja

Híreink

Körmend a mi városunk - témanap

Témanap az Olcsaiban
Pünkösd előtti pénteken, 2023. május 26-án került sor iskolánkban a témanap megrendezésére, melyhez minden feltétel adott volt. Az időjárás is a szárnyai alá vette programunkat, kellemes tavaszi, napsütéses idő, hűsítő szél lengedez, mely kitűnő hangulattal párosult a programok lebonyolítása közben. Apropó programok? Minden évfolyam balesetvédelmi oktatással indította a csengőszó után a napot. Az osztályfőnökök és a segítő pedagógus kollégák már előzetesen kézhez kapták azokat a térképeket, melyek osztályra szabottan, részletesen tartalmazták a teljesítménytúra útvonalát. Az egyes állomások, helyszíneken feladatok várták diákjainkat. Az alsós és felsős osztályoknak útvonalaik során Körmend történelmi városrészének, a Várkert és a Vadászlak felfedezése mellett lehetőség nyílt okostelefonjaik segítségével, megtalálni azokat a helyeket, témapontokat, melyek elbújtak egy GPS koordináta vagy éppen egy QR-kód mögé. Diákjaink nagy örömmel fogadták a közös, vidám hangulatú napon a szervezők által kitalált kihívásokat, feladatokat. A túrázók a kötelező programok mellett, számos fakultatív lehetőség közül választhattak, pl. a Várkerti kiállítás megtekintése, a Körmend FC műfüves- és az Alsóberki FC focipályájának használata, fagyizás a városban.
Köszönjük a Mini Cukrászda és a Bartóki Fagyizó támogatását.
Meglepetésként a Szülői Munkaközösségnek köszönjük a gyermeknapi légvárat és a fajátékokat, melyek emelték a témanap nyújtotta élmények színvonalát.
A programok végén minden osztály átvehette a megérdemelt Elismerő oklevelét a teljesítménytúráért. A zumbások bemutatója közben a körmendi kosárcsapat játékosai osztogattak autogramokat a rajongó gyerekeknek. 
Köszönet Mindenkinek, akik segítségükkel lehetővé tették a mai nap lebonyolítását!
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”