Víz világnapja
viz2
olcsai444

Híreink

Közlekedj okosan! Témanap az Olcsaiban

2021. június 10-én került megrendezésre iskolánkban a „Közlekedj okosan!” témanap. Ez a nap minden évben szenzációs mókának ígérkezik, idén sem maradtak el a jobbnál jobb programok. Iskolánk nevelőtestülete rengeteg színes ötlettel és mozgási lehetőséggel készült a diákoknak. 
 A napot nyolc órakor egy fantasztikus kutyabemutatóval kezdtük, mely csaknem egy órán át lefoglalta és szórakoztatta tanulóinkat. Ezután az osztályok szétváltak, és félórás váltásokban tehették próbára magukat az egyes helyszíneken: akadt kerékpáros-rolleres ügyességi pálya, lovas bemutató, KRESZ-teszt, exatlon-pálya, dobóverseny, logikai játékok, tollaslabda, pingpong és tandem biciklizés. A GYSEV munkatársai közlekedési szimulációs pályával gyakoroltatták az alsósokkal a közlekedést. A rendőrség is saját ügyességi pályát állított fel a vállalkozó szellemű kerékpárosok számára. A gyerekek a nap folyamán megtekinthették saját alkotásaikat a „Múlt-Jelen-Jövő járművei” témakörben hirdetett iskolai pályázat kiállításán, illetve elsétálhattak a város fitness játszótereire is. 
Összességében tehát egy rendkívül mozgalmas, sportos napot tudhatunk magunk mögött, melyen a gyermekeink őszinte örömmel vettek részt. A kitűnő hangulatról a zene és a reggeli zápor után beköszöntő jó idő is gondoskodott. 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”