Víz világnapja
viz2
olcsai444

Híreink

Még egy kis nyár – a 6.b ismét Zánkán

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány nyertes pályázatának köszönhetően, szeptember 13-15. között osztályunk 3 napos osztálykiránduláson vehetett részt Zánkán.
A csodálatos időnek köszönhetően úgy érezhettük magunkat, mintha a nyári tábor folytatódott volna. Hajózhattunk, a strandon focizhattunk, röpizhettünk, a bátrabbak még a Balatonban is fürödhettek, miközben mások az iskolában tanultak. Egy kis tudományban azért nekünk is volt részünk, persze érdekes, vicces kísérletekkel szemléltetve, melyeket otthon is el lehet végezni. A szülőriasztó-síp például nagyon egyszerűen elkészíthető, sokan meg fogjuk csinálni.
Amíg néhányan kipróbáltuk az íjászatot, amelyben nagyon ügyesnek bizonyultunk, a többiek trambulinoztak, repkedtünk a levegőben.
Jól szórakoztunk a hétfő esti koncerten, ahol hangszálainkat nem kímélve, együtt énekeltünk Veréb Tamással, a keddi diszkóban pedig jót táncoltunk a Tesókkal.
Szerdán hazafelé Sümegen álltunk meg, ahol Jóska bácsi, az idegenvezető, nemcsak megmutatta a szépen felújított várat, de nagyon sok érdekes dolgot, legendát is mesélt nekünk.
Örülünk, hogy részt vehettünk egy ilyen élménydús osztálykiránduláson, ahol közelebb kerülhettünk egymáshoz, és jól érezhettük magunkat. Köszönjük Piroska néninek, hogy elmehettünk, Szilvi és Kata néninek, hogy elkísértek bennünket!
    6. b osztály

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”