viz2
Víz világnapja
olcsai444

Híreink

Interjú

Egy igazi Rába-parti, akinek a szíve körmendi!

Dékány Boján Bendegúz vagyok, az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 7. osztályos tanulója. Interjú alanyom választásakor nem kellett sokat gondolkodnom. Kosarastársam nagypapájára esett a választásom, akinél alkalmasabb embert nem is találhattam volna arra, hogy bemutassa nekünk Körmendet, meséljen a majálisokról, a Rába-partról, a fiatalkoráról. Ő Trummer László, vagy ahogy Körmenden mindenki ismeri: „Csucsu”, aki Csákánydoroszlón született 1955.07.24-én. Általános iskolai tanulmányait lakóhelyén végezte el, majd ezt követően került Körmendre, ahol középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban kezdte. A tisztelet és a fiatalkorom a magázódást tartaná helyesnek, de már korábban tegező viszonyban kerültünk, így az interjú készítése sem történhetett másképp.  

-Milyen volt akkor iskolába járni, mikor gyerek voltál? Miben volt más, mint most?
- Először is szeretném elmondani, hogy megtiszteltetésnek veszem, hogy a kérdezettek között szerepelhetek, köszönöm! Mint minden diák, iskolás én sem szerettem iskolába járni, de kötelező volt. Sokkal nagyobb fegyelem volt, tiszteltük tanárainkat, és osztálytársainkat, de mint fiatalok, sokat játszottunk, egymás között a csínytevések is belefértek. Emellett otthoni tanulást követően a munkában is részt kellett vállalnunk.

-Fiatalon mivel töltöttétek a szabadidőtöket, voltak-e konkrét programok?
- Iskolaidőben nem kellett sokat gondolkodnunk, mit csináljunk, a tanulás mindent felülírt. Ezen kívül kötelező házimunkák is voltak. Szabadidőnkben -ha volt- egymással, diáktársainkkal sportoltunk (foci, kézi, pingpong). Nyári szünetben szabadabbak voltunk, több idő jutott játékra, sportolásra, de akkor is minden nap a kiadott munkát el kellett végeznünk, egyébként törölték a játékot. Nagyon szerettünk horgászni, erdőt járni, gombászni.

- Mióta köthető a majális a Várkerthez, mindig ott tartották? Miben volt más a majális a fiatalkorodban, mint most? Voltak-e más programok is a Várkertben?
- Emlékezetem óta -ami a középiskolára vezethető vissza- minden majális a felvonulással kezdődött. Sportolók, iskolák, üzemek, gyárak dolgozói rendben, fegyelmezetten vonultak Körmend főutcáján ünnepelve az akkori rendszert, annak prominens személyeit. Ezt követően Körmend város vezetői előtt is el kellett vonulniuk egészen a Várkertig: ott kezdődött az igazi majális. Sör, üdítő, virsli, céllövöldék, körhinták. Itt sikeresen hamar túladtunk a kapott és megspórolt pénzünkön. A focipályán sportrendezvények voltak. Mindez késő éjszakáig tartott.

- Amikor fiatal voltál, milyen volt a Rába-parti nyár?
-Fiatalkoromban a Rába és környéke vadabb, természetesebb volt, de tiszta, kulturált körülményeket teremtettek a nyáron szórakozni vágyóknak. Homokos kosárlabdapálya volt, ahol „öldöklő” küzdelmek folytak, majd ezt követően a „hatostól” vagy az „Ördögtől” leúsztunk a Rábán. Este történtek a barátkozások, ital, csajok. Nagy kultusza volt a Rába-partnak, kár, hogy a későbbiekben végeszakadt, illetve kevesebben élvezték a Rába adta lehetőségeket.

- Mit adott Neked az, hogy a Rába-parton nőttél fel?
- Elsősorban közösségi szellemet, barátságot, mindenki ismert mindenkit. Ha közös munka volt, azonnal ugrottak a lent lévők. A pihenés, szórakozás mellett a legfontosabb volt a barátság, ismerkedés. Még most is szóba kerül, hogy akkor milyen jó is volt.

- A város hozta a szerelmet is?
- Igen, mivel az iskolák, majd a katonaság sem engedte nagyon, hogy máshol töltsük a szabadidőnket, keressünk magunknak hölgyet, szeretőt, feleséget. Szerencsésnek mondhatom magam, mert körmendi lánnyal ismerkedtem meg, később összeházasodtunk, és szült nekem 4 csodás gyermeket. Sajnos az együttlétünk, házasságunk a feleségem halálával megszakadt, de gyermekeimmel, unokáimmal továbbra is itt élek Körmenden.

-Mi köt Körmendhez? Mindig úgy tervezted, hogy itt fogsz élni?
-Hosszú távra az ember az életét nem tervezi, magam sem, de az élet, a sors úgy rendelte, hogy Körmenden maradjak, maradhassak. 4 gyermekem, 6 unokám van, akik miatt nem is tudnék és nem is akarok máshol élni. Minden gyereknek meg van a maga egzisztenciája, élete, munkája, iskolája, feladata. Nagyon szeretném, ha ez a későbbiekben nem változna. Továbbra is büszke lehetek rájuk, mert jó utat választottak maguknak.

- Kérem, beszélj a „másik nagy szerelmedről”: a kosárlabdáról.
- Kosárlabdázni a bátyám után a középiskolában kezdtem el, majd ezt követően bekerültem a főiskola csapatába, ahol sok-sok sikernek lehetettem részese. NB1-be jutás, jobbnál jobb eredmények. Büszke vagyok arra, hogy a körmendi hírességek csarnokába bekerülhettem teljesítményem megítélése alapján. Ehhez sok munkára, alázatra, kitartásra és szerencsére is szükség volt, de megcsináltam.

- Utolsó kérdésem az lenne, hogy jelenleg mivel telnek a napjaid?
- Régen a kosárlabda mellett is tanulhattam, dolgozhattam. Körmenden vállalkozásban kezdtem, céget alapítottam, ahol jelenleg is -nyugdíj mellett- dolgozom.

-Köszönöm válaszaid gondolataid! Azt, hogy jó pár évre visszarepítettél minket a múltbéli Körmendre, a fiatalságodba, hogy áldoztál időt az interjú elkészítésére. A mai fiatalok számára tanító jellegű, hogy lehet számítógép, telefon, tv nélkül is felnőni, önfeledten játszani és barátságokat kialakítani. 
Trummer László élete, alázata a sport iránt, a kitartása, a családja iránti odaadása példaértékű lehet minden körmendi fiatal számára.


Körmend, 2023.05.23.
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában 2023
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”