Híreink
Felkészültünk az új tanévre!
A nevelőtestületünk számára is a felkészüléssel telt az elmúlt időszak. Fontos számunkra, hogy a tanév kezdetére szakmailag és a biztonságot illetően is készen álljunk.
Felkészítő foglalkozásokon áttekintettük a tűz- és munkavédelmi tudnivalókat, valamint a tanulói balesetek szakszerű ellátásának és a tanulói rosszullétek felismerésének, megfelelő kezelésének legfontosabb teendőit.
Nevelőtestületünk néhány tagja részt vett a helyi szervezésű Gyermek- és Egészségnapon is, ahol elismert szakemberektől hallhattunk érdekes és fontos információkat a gyermekegészségügy számos területéről. Kiemelt téma volt többek között az anafilaxiás sokk felismerése és ellátása, valamint az EpiPen használata. Nagy örömünkre a rendezvény szervezői minden részt vevő iskolának – így az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolának és tagiskolánknak is – egy-egy EpiPen injekciót ajándékoztak. Ez a nagylelkű felajánlás iskolánk számára fontos segítséget jelent a gyermekek biztonságának megőrzésében. Köszönjük a szervezőknek ezt a hasznos és értékes kezdeményezést, valamint az ajándékot!
A szakmai felkészülés részeként a mesterséges intelligencia világába is betekintést nyertünk. Megismerkedtünk azzal, hogyan és milyen formákban lehet az AI az oktatás hasznos segítője, és hogyan támogathatja pedagógiai munkánkat.
Sokat tanultunk, frissítettük tudásunkat, új ötletekkel gazdagodtunk – felkészültünk, így már csak egy dolog hiányzik: a gyerekek! Készen állunk. Jöhet az új tanév!

















